Diákélet Selmecbányán
Arra következtethetünk, hogy a diákélet Selmecbányán már hosszú évszázadok óta pezseg. Ugyanis már az első selmeci oktatáshoz kapcsolódó írásos emlék 1375-ből is arról szól, hogyan büntettek meg lopásért egy diákot. Milo Urban, Petőfi Sándor, Andrej Sládkovič, Pavol Dobšinský, Július Pántik, a Vásáry nővérek, illetve a Bányászati Akadémia 12 volt diákja, akiket Mohamed szultán hívott szolgálatába a 19. század elején, viszont mind a selmeci oktatás hírnevét öregbítették. A selmeci iskolák színvonala hajdanán világhírű tudósokat is idevonzott.
A stréberektől a szakértőkig
Az iskolákban egykor az volt a sikeresség alapja, ha a diák szórol szóra emlékezett mindenre - mind az egyházi, mind a népiskolákban és a felekezeti felsőbb iskolákban is (líceumok és gimnáziumok), amelyek itt csak később létesültek és az évfolyamokban nyelvtani, retorika, mondattani és nyelvi tanfolyamokat tartottak. Az elmélet és a gyakorlat összefonódása csak 1735-ben a bányászati szakértők képzésére létrehozott iskolában valósult meg. Székhelye a Szélakna (Hegybánya), első tanára pedig Mikoviny Sámuel volt, aki az iskolát egy kimagasló színvonalú oktatási intézetté fejlesztette. Az iskolát később áthelyezték Selmecbányára.
Vivat Academia
A híres Bányászati Akadémia működésének kezdete a történészek szerint különböző évekre tehető (1762, 1764, 1770). Tény azonban, hogy létrejöttét Mária Teréziának, a férjének Lotharingiai Ferenc Istvánnak valamint tanácsadó testületüknek, elsősorban Gerard van Swieten tanácsosnak köszönhetjük. Az Akadémia kémiai, kohászati, matematika, mechanikai, vízműtani végezetül bányászati tanszékeivel apránként olyan hírnévre tett szert, hogy 1794-ben Antoine F. De Fourcroy, a francia Nemzeti Konvent tagja azt javasolta, mintájára tervezzék meg a párizsi Politechnikai Egyetemet. A selmeci Akadémia laboratóriumaiban olyan ismert európai tudósok dolgoztak, mint Volta, Savaresi vagy Tondi. Az elmélet és a gyakorlat következetes összevonásának és a leghaladóbb oktatási módszereknek hála, az akadémia abszolvensei, távoli országokban is keresett bányászati szakértők voltak. Erre példa Ján Knechtl, akit Mohamed szultán a 19. század elején, a török birodalomban létező összes bányaüzem főigazgatójává tett.
Erdészek, csipkverők, kereskedők
A Bányászati Akadémiát 1807-ben, I. Ferenc rendelete alapján, az erdészeti tanintézettel bővítették ki. 1809. február 12-étől Henrich David Wilkens professzor, 1500 arany éves bér fejében, egyedül tanította az összes erdészettudományi tantárgyat, egészen haláláig (1832). 1846-ban az erdészeti tanintézet önálló karként vált az Akadémia részévé, és az iskola ettől fogva a Bányászati és Erdészeti Akadémia nevet használta. Érdekesen alakult a helyzet az oktatás alsóbb szintjein is. Selmecbányán valamikor rajziskola, kereskedői iskola, kézműipari tanonciskola, Állami Munkaerőtartalék Tanintézet, Női foglalkozások iskolája, Hodrusbányán Állami Csipkeverő Iskola és Piargban pedig fafaragó iskola is volt. A Bányászati és Erdészeti Akadémia megszűnése óta és az Osztrák-magyar Monarchia felbomlása után, Selmecbányán csak a 20. század végén létesült újra felsőoktatási intézmény: két természettudományi kar és a Szlovák Műszaki Egyetem Építészeti Karának kihelyezett központja.
A főiskola területén termékeny a föld
Mikor Mária Terézia arról döntött, Prágában vagy Selmecbányán legyen-e az első bányászati főiskola, azért is választhatta Selmecbányát, mert nem akarta, hogy a nagyváros csábításai elvegyék a diákok figyelmét. Az itteni diákok viszont túljártak az uralkodónő eszén. Méghozzá olyannyira, hogy az akkoriban alapított hagyományaik, a mai napig szórakoztatnak minket.
A Bányászati Akadémia rendkívül igényes volt a szabályok pedig nagyon szigorúak. A kihágásokat többnapos fogdával és az iskolából való kizárással büntették. A főiskola területe, az oktatáson kívül, szórakozási lehetőségeket is nyújtott. A diákok viselkedési szabályzattal egybekötött egyleteket alapítottak (Bursenschaft). Az összejövetelek belső szabályokat követve zajlottak, amelyek az új diákok felvételére vonatkoztak, illetve a várostól és iskolától való búcsúzás programjára, amit ma is valetánsok menetének hívnak. A valetánsok, tehát az abszolvensek, végigvonultak a városon a városházától egészen az Akadémiáig. A sapkáikon annyi szalag volt, ahány évet töltöttek az iskolában. A legtöbb szalagja a veteránoknak volt, vagyis azoknak a diákoknak, akiknek sikerült évet ismételniük. A valetánsok a felvonulás alatt az Öreg diák dalát énekelték vígan, annál is inkább, mivel bőröndjeiket, ruháikat és a többi holmijukat elsős kollégáik vitték. A Szalamander felvonulás kigondolói is a Bányászati Akadémia diákjai voltak. A kocsmai és egyleti helyiségekből a felvonulást a selmeci utcákra vitték. Jóllehet a Bányászati Akadémia már régen múlttá vált, a Szalamander felvonulás létezik. 1988-tól minden évben a szeptemberi ünnepségek, Bányásznapok, csúcspontja. Emberek sokasága érkezik ide, hogy megnézze a bányász egyesületek, szakegyesületek, egykori szlovákiai és külföldi bányavárosok képviselőinek felvonulását, de legfőképp a selmeciekre kíváncsiak, akik a város történelméből ismert szereplők jelmezébe öltöznek.
A Bányászati és Erdészeti Akadémia újreneszánsz stílusban épült első, eredeti épülete 1889-ben. Mielőtt itt elkezdődtek volna az előadások, az oktatás más épületekben zajlott: a Belházy-házban, a Berggerichtben, Žemberovský-, Fritz- és a Krečmáry-házakban, a Fortuna és a régi kórház épületében. Forrás: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben digitalizált verziója
Hírességek a katedra mögött
A selmeci oktatás történelme csak úgy hemzseg a híres nevektől. A Bányászati Akadémián adott elő például Christian Johann Doppler, aki a hullámhossz változásának jelenséget írta le. Itt végzett kísérleteket többek között Alessandro Volta, az eltromos akkumulátor feltalálója is. A gimnáziumban tanított Erdősi Imre atya, akinek az 1848-49-es forradalom idejére tehető branyiszkói ütközetben, az osztrákok felett aratott győzelmet köszönhetjük. A hírességek listája igencsak hosszú és büszkén csatlakoznak hozzá a Bányászati Akadémia abszolvensei.
Egyáltalán nem véletlen, hogy a 19. században egy bizonyos angol társaság, Amerikában található bányái számára, az Akadémia abszolvenseit bérelte fel. A bányászati főiskola színvonala ugyanis kimagasló volt. Diákjai közt volt négy főkamaragróf, ugyanennyi királyi hivatalnok, 26 udvari tanácsos, Szabó József, világhírű mineralógus és egyetemi tanár Budapesten, valamint Karol Korzistka, prágai műegyetemi professzor. És ez még mindig nem minden. Diák- illetve tanáréveit is itt töltötte Leopold Anton Ruprecht, akit a világon az utóbbi két évszázad egyik legkiemelkedõbb vegyészének tartanak, és aki Szklenófürdőn az első amalgálásra használt kohó építését vezette. Az akadémia egy másik sikeres abszolvense Müller Ferenc József volt Reichensteinből, aki a tellúr nevű kémiai elemet találta fel. Ez 1782-ben sikerült neki Erdélyben, ahol az aranyérceket elemezte. Az ezüstszürke színű, kristályos fémet először kénnel bevont bizmutnak hitte. Miután rájött, hogy tévedett, három évig tanyulmányozta a ritka fémet, de még így sem sikerült azonosítania, és csak aurum paradoxium-nak illetve metallum problematicum-nak hívta. Martin Heinrich Klaprothnak, az urán, a cirkónium és a cérium felfedezőjének mintát küldött belőle. A német vegyésznek sikerült a mintából egy új elemet elkülönítenie, amit tellúrnak nevezett el, de felfedezését Müller Ferenc Józsefnek tulajdonította.
