Titkok Selmecbánya alatt és fölött
A bányászok és a tudósok régen azt hitték, a nemesfémek úgy nőnek, mint gomba az erdőben. Úgy vélték elég, ha bizonyos helyeket eléra nap és a hold fénye, majd a föld páráiból kitermelődik az arany és az ezüst. A geológusoknak köszönhetően ma már tudjuk, hogy ez másképp van. A bányászok viszont hittek a Szitnya alatt élő démonokban, permonyíkokban, boszorkányokban és lovagokban. Létezésüket eddig még senkinek sem sikerült megcáfolnia.
A képen Szent Borbála, akit a bányászok azért tisztelnek, mert amikor (a legenda szerint) Borbála zsarnok apja elől menekült, megnyílt előtte egy szikla és Borbála ott bújt el. Valójában rosszabbul járt: kegyetlen módon megkínozták majd végül saját apja fejezte le (i.e. 209 vagy 306), csupán azért mert nem akart férjhez menni és mert titokban megkeresztelkedett. Forrás: Osztrák Nemzeti Könyvtár
Bizotnsági óvintézkedések
A föld alatti kockázatos munka közben, a bányászoknak a hitük jelentett erős támaszt. Mielőtt a bányába léptek, Szent Borbálához imádkoztak, aki a veszélytől és a betegségektől védte őket. Borbála viszont csak az i.sz.4. század elején élt, úgyhogy az ezt megelőző időszakban a bányászoknak kellő védelem nélkül kellett dolgoznia. A föld alatt következetesen betartottak bizonyos szabályokat: nem volt szabad szitkozódni és fütyülni, a bánya szellemeinek ételdarabkákat hagytak és a permonyíkokra érdemes volt odafigyelni. Az idős kinézetű bányamanók figyelmeztetni tudták őket a közelgő szerencsétlenségre, de ugyanúgy egy értékes érctelérre is felhívták a figyelmüket.
Mondák a Szitnya alól
A föld alatti Selmecbánya kiterjedtebb, mint az, amelyiket fényes nappal látunk. Néhol a föld méhéből olyan lények kerülnek a felszínre, amelyinekkel máshol nem találkozhatnánk: tragikusan elhunyt bányászok, a Klopacska foglyainak és a bányászházacskák hajdani lakóinak szellemei. Egy további szellem a Scharffenberg-hegyen őrzi az aranyérc tartalékait, ami még valamikor jól jöhet a selmecieknek. A Fekete-kút melleti barlang bejáratában megint csak egy kard leng, amely a rablók rejtett kincsére áhítozó, megháborodott fejeket kell levágja. A lovagi hadseregről sem feledkezhetünk meg, amely a Szitnya mélyén rejtőzik, harcrakészen, arra várva, mikor lesz rájuk a legnagyobb szüksége a szlovák népnek.
Higanyból lettél és arannyá leszel
Bár Selmecbánya alatt a föld mindig is tele volt arannyal és ezüsttel, az embereket régóta vonzotta az arany olcsóbb fémekből történő előállításának lehetősége is. Itt jutottak szóhoz az alkimisták és az ő szimpatizánsaik. Ján Konrád Richthausen von Chaos, aki hivatalosan bányaszati tanácsadó volt, a legfőbb érmész mester Ausztriában 1660 és 1663 között valamint a kamarai főgróf Selmecbányán, is rokonszenvezett az alkímiával. Pontosan ő hitette el III. Ferdinánd császárral, hogy feltalálta a bölcsek kövét és bemutatta neki a fémek transzmutácóját. Három font higanyt átváltoztatott két font aranyra. Ebből a két font aranyból az uralkodó emlékmedált készíttetett.
Boszorkányok a lángok közt
Míg ma a különlegesség népszerű, a középkorban biztos utat jelentett a máglyára. Sok nőt, akik ismerték a világegyetem törvényeit és a gyógynövényeket, környezete veszélyes boszorkánynak vélt. A 80 éves Dora Struhárová például nagyon rosszul járt. Olyan varázsigék használatáért ítéltek el, aminek hatására állítólag elapadt a tehenek teje. Dora még a folyamatos kínzások ellenére sem ismerte be bűnét, így 1642-ben kivégezték és a biztonság kedvéért el is égették. Ezzel szemben egy bizonyos Barbara, büszke volt boszorkány mivoltára. A kihallgatás során eldicsekedte, hogy a boszorkányság tudományát három évig tanulta a Gajdoš szobalánynál, akivel együtt rendszeresen jártak a Szitnyához, hogy az ördögöt hívják és az erőt adjon nekik.
Fény az alagút végén
Ha a bányában gyanús fényt lát, jól nézze meg0. Ha vadul ugrál, vegye fel a nyúlcipőt, mert ez azt jelenti, szerencsétlenség fog történni. Nem hiszi? Egy bizonyos bányász művezető sem hitt benne, amíg ez nem történt vele:
Valamikor a múlt század 50-es éveiben, kevéssel Karácsony előtt, a művezető és segédje a délutáni műszak alatt, egy régi tárnát tisztogattak a ragadós iszaptól. A tárna tökéletesen egyenes volt- még nagy távolságból is ki lehetett látni az erdőbe. Hamar besötétedett, kint csend volt és sűrűn esett a hó. Mikor a bányászok uzsonna szünetet tartottak, a segéd hirtelen egy pislogó fényre lett figyelmes a távolban, a tárna kijáratanál. Azt gondolta valaki járkál a bányában. Elment tehát, hogy kiderítse, mi történik. Ellenben nem találkozott senkivel és a földön nyoma sem volt, hogy élő lélek arra járt volna. Lógó orral tért vissza és a munkavezető ki is gúnyolta. Ám egy kis idő múlva a művezető is észrevette a pislákoló fényt a bánya kijáratánal, és ezután már együtt kerekedtek fel, hogy felderítsék a terepet. Amikor a kijárathoz értek, a fény eltűnt. Ettől a művezető dühbe gurult. Úgy döntöttek átvizsgálják a környéket- valaki biztosan hagyott nyomokat a friss hóban. Kifutottak. Semmi. A hótakaró érintetlen volt. Pár másodperccel később a bányában, ahonnan az imént futottak ki, erőteljes dörej hallatszott. A tárna kijárataból levegő lövellt ki. A bánya beomlott. Ha nincs a pislákoló fény, a művezető és a segéd is a temérdeknyi iszap alatt haltak volna meg. Ettől fogva a művezető már nem gúnyolódott a régi bányász babonákon és szokásokon. Mindig mikor a bányában jóllakott az étellel,amit a felesége csomagolt neki, hagyott egy kis harapnivalót a titokzatos megmentőnek is, köszönetként azért, hogy a tárna nyílásánal látott fény nem az utolsó volt, amit életében látott.
Az öreg Pacher megpróbáltatásai
A selmeciek között nem akad olyan, aki ne ismerne legalább egy szellemtörténetet, vagy ne élt volna át egyet személyesen. A legtöbbről Kácha Karol, az egykori temetkezési vállalat megboldogult vezetője, tudna nekünk mesélni. Ő egy felkapott szelleműző volt, aki bejárta egész Cseh-Szlovákiát és szellemeket űzött. De az öreg Pacher szellemét bizony nem űzte ki, mert az a mai napig a Pacher-táróban jár-kel.
A szentháromság-hegy (Trojičný vrch) alatt egy egész ércfejtő területet Pacherstollen-i bányaüzemnek hívnak. Nevét a valaha itt múködő ércfejtő egyik tulajdonosáról kapta. Az öreg Pacherról mindenki tudta, hogy nem igazán együttérző lélek. Egyszer az történt, hogy az egyik bányászát betemették a kövek lenn a bányában. A bányász hosszú évek óta dolgozott a föld alatt, erényes ember volt, példásan törődött a 9 kilenc gyermekével és a feleségével is. Eszükbe sem jutott, hogy idő előtt eltávozik majd a túlvilágra, ezért míg élt, nem is takarékoskodott. Fiatal özvegyének így választania kellett: Kifizeti férje temetését, a gyerekei viszont éhen halnak. Vagy megeteti a gyerekeit, férje holtteste viszont az udvaron fog elbomlani. Úgy döntött Pachertől kér segítséget. Elment hozzá és tisztelettudóan ismertette szomorú helyzetét. Ám a bánytulajdonos nem könyörült rajta, és az utcára hajította a szerencsétlen nőt. Azt mesélik, hogy az özvegy megátkozta Pachert, de ez nem így volt. Ő is vallásos és erényes nő volt. Elég volt neki annyi, hogy az égre nézzen, majd felsóhajtson: „ Istenem, te mindent látsz, te ezt ennyiben hagyod?“ A Jóisten nem hagyta annyiban. Később, mikor Pacher meghalt, testét ugyan eltemették, lelke viszont a mai napig nem talált nyugalomra. Állandóan a Szentháromság-hegyen és a Pacher-tárnóban bolyong, ahol egykori székhelye és irodája volt. Az épületben, ahol ma a Glanzenberg-tárna látógatóinak öltözője van, gyakran hallják az öreg Pachert jajgatni, hogy inkább áldozta volna a pénzét az özvegyre, mintsem, hogy így szenvedjen a túlvilágon.
