A könyv, amelyben sétálva lapozunk
Selmecbánya utcáin sétálva az embernek az az érzése támad, mintha egy gazdagon illusztrállt könyvet lapozna. A könyv telis tele van történetekkel a csodálatos emberi alkotóerőről, amely még a legnehezebb időkben is újra életet lehelt ebbe a városba.
A Szitnya alatti kincstől a középkori játékszeriparig
A Szitnya alatt már több, mint 3000 évvel ezelőtt is éltek kitűnő kohászok, ügyes fazekasok és kőfaragók. Ezt honnan tudjuk? Egy nagyvonalú kincset hagytak maguk után a Holík-hegyen. Évszázadokkal később a kelták telepedtek le ezen a vidéken, akik talán azt szerették volna, hogy a történelem gazdag népként tartsa őket számon, a Szitnyán ugyanis tőlük származó érmékre bukkantak. Természetesen ez egy nagyon leegyszerűsített nézőpont, amely szerint például gyerekesnek tarthatnánk a Glanzenberg-hegy lakóit, mivel középkori játékokat hagytak maguk után. Ez a bánya helység viszont teljesen másmilyen volt: több társadalmi réteg élt itt együtt – a bányászoktól egészen az Árpád-házi uralkodó helyetesséig, majd a gótikus korban még kápolnát is építettek itt.
A templomok művészete szegényeké és gazdagoké egyaránt
A középkorban az ember lehetett gazdag, egy biztonságos kőházból vagy szegény egy egyszerű faszobácskából, két román korszakbeli templom mindenki számára nyitva állt. Az elsőt, a Paradajs-hegy alatti síkon, gyorsan és egyszerűen építették, mert sürgősen szükségük volt rá a temetővel együtt. A díszítésre csak később került sor. A fényűző gótikus rekonstrukció terveit a 15. században a törökök benyomulása hiúsította meg. A selmeciek az erődbe építették át a templomot, reneszánsz építészek vezetése alatt, amely ennek ellenére is elegáns és funkcionális volt. A másik templom, a mai Szűz Mária mennybemenetele templom, a 13. század elején létesült. Pár ujjáépítés után végül az eredeti román stílusú falakra épített, klasszicista stílusú arculata maradt meg. 1500-ban épült Selmecbányán a Szent Katalin templom, a város védőszentjének temploma. Oltárával már a barokk időktől ékeskedik. Az eredetit a titokzatos MS Mester készítette, akinek kilétével kapcsolatban a mai napig nem tudnak megegyezni a történészek.
A török - méznyalás
A török veszedelem hihetetlenül hosszú ideig,150 évig tartott, és bizony nem volt méznyalás. Viszont ma neki köszönhetjük a remek kilátást az Újvárból, amit abban az időben építettek a város védelmére. A török sosem jutott be Selmecbányára – a reneszánsz lelkesedés viszont annál inkább. Hatására gyönyörű paloták jöttek létre, olasz mesterek kezei által, és a Kammerhof pedig egy reprezentatív, többfunkciós épületté vált, mint ahogy az egy uralkodó helyettesének székhelyéhez illik. Miután elmúlt a török veszedelem, az arany barokk idők következtek, amelyekre például az Öreg kastély harangtornya, illetve a Kálvária a Scharffenbergen emlékeztetnek.
Ahol véget ér a bányászat, ott kezdődik a művészet
A bányászat Selmecbányán kezdte erejét veszíteni a 19. században. Erre az időszakra a dohánygyár emlékeztet, melynek kastély jellegű épülete a mai napig a volt kézműves elővárost ékesíti. A bányásztevékenység hanyatlása nem változtatott a selmeciek szeretetén városuk iránt. Mikor 1900-ban az Öreg kastélyban létrejött a Városi múzeum, a helyi lakosok ezer meg ezer értéktárgyat ajándékoztak a gyűjteményébe. 1993-ban Selmecbánya felkerült az UNESCO világörökségi listájára és egyre több és több látogatót csalogat ide.
Egy kis Versailles a botanikus kertben
Világot járni és szerencsét próbálni nemcsak a hagyományos mesék hőseinek kötelező. Az úgynevezett vándorút fontos szerepet játszott az elismert művészi kovács, Fizély Károly életében is. Ő az alkotója a selmeci botanikus kert kovácsoltvas kapujának, melynek szépsége a francia királyi udvarból ered.
Fizély Károly (1844 – 1933) a Fizély kovács nemzetségből származott, az olasz Firenze melletti Fiesoleból. A mesterséget az apjától örökölte és kézműves képességeit Ausztriában, Németországban, Angliában és Franciaországban tett vándorútjain mérte fel. Párizs annyira elvarázsolta, hogy egészen három évig dolgozott ott. A versailles-i rokokóból merített ihletek addig nem hagyták nyugodni, míg formába nem öntötte őket. Miután visszatért Selmecbányára, Károly átvette apja műhelyét, és saját tehetségét, képességeit és mesteri mivoltját nemcsak címtáblákba, ablakrácsokba, kapukba, kilincsekbe és karfákba kovácsolta bele, hanem több mint 180 tanonc nevelésébe is, akik később érvényesültek a világban. Fizély Károlynak messze-földön nem akadt vetélytársa. A botanikus kert kapuján található fekete hattyú párba belekovácsolta művészetének minden titkát. A magabiztos formák, körök, egyszerű vonalvezetés és precíz kivitelezés, mind olyan rejtjelek, amiket érdemes megfejteni.
A remény hal meg utoljára és nevezetességeket finanszíroz
Arról már bizotsan hallott, hogy az 1710-es pestisjárvány elvitte Selmecbánya lakosságának felét. Arról viszont lehet, hogy nem, hogy a várost a túlélők reményének hatalma mentette meg, és egy olyan hatalmas barokk szobrocsoport köszönhető neki, ami ma Selmecbánya szimbólumainak egyike.
A pestis 1710-ben volt a legkegyetlenebb. A kaszás kivétel nélkül szedte áldozatait a lakosság közt- pár hónap alatt több mint 5000-en hunytak el. Úgy tűnt Selmecbányán már nincs segítség, és kihal a város. Ám az embereknek, akiket megkímélt a járvány, sikerült csodát tenni: annyira erőteljesen imádkoztak a Szentháromsághoz, hogy a pestis hirtelen odébbállt. A járvány túlélői nagy kedvvel kezdtek a város és a bányák felújításához. 50 évvel később Selmecbánya már az akkori Magyarország harmadik legnagyobb városa volt. 1751 nyarán még maga Lotaringiai Ferenc, német-római császár is ellátogatott ide (Mária Terézia akkor, tizenkettedik szülése után, nem volt ereje teljében, ezért fájó szívvel mondott le útjáról Selmecbányába). A császárt elvarázsolta a város. Miután a Berggericht épületben található fényűző lakosztályában végighallgatta a pestisjárványt legyőző imák történetét, meghatották őt az elhatározás, az alázat és a remény ereje. Elérzékenyültségében úgy döntött, aranyat ajándékoz Selmecbányának, egy városi kőoltár tervére, amelyet a pestis áldozatainak emlékére állítanak majd, illetve a város védőszentjeinek, köszönetként, hogy megvédték a túlélőket. Dionisio Stanetti szobrászművész átgondolta majd elkészítette a óriási barokk szoborcsoport tervét. A fából készült modellt műhelybeli munkatársai dologzták ki. Karol Holzknecht kőfaragó mester ezután fogott neki a munkának, ami összesen 11 évig tartott. A szoborcsoport 1764 júliusában lett megáldva, Lotaringiai Ferenc fiainak- Leopold és II. József herceg- jelenlétében, és a mai napig büszkén magaslik a Szentháromság tér közepén.
