FENYEGETŐ VESZÉLYEK

A történelem is több szemszögből megközelíthető. Szeretné látni? Nézze meg az animációt.

Érdeklődők, akiknek nem örülünk

Selmecbánya mindig is tele volt látogatókkal. Míg ma békés turistákat vonz, a régmúltban főleg azok jártak erre, akiknek a bőségre fájt a foga. Veszélyeztették a várost, elrabolták és megnyomorították a lakosokat, loptak és raboltak. Selmecbányának nem mindig sikerült megvédenie magát, de az oszmánok, akik mindenki közül a leghosszabb ideig próbálták bevenni a várost, végül lógó orral távoztak.


Selmecbánya egy ismeretlen szerző szemeivel körülbelül az 1590-1610 közötti időszakban. Forrás: Web umenia

Pestisjárvány, amely a Habsburg Monarchiában 1711-ben ütötte fel fejét, ezen a vidéken utolsóként. Még 1714-ben sem szűnt meg teljesen. Forrás: Scholars Resource: Bridgeman Art Library

A vörös szerzetesek védelme alatt


Mivel Selmecbánya a Királyi Kincstár számára a bőség forrása volt, az uralkodókat kényesen érintették a környékén történő lopásokról és fosztogatásokról érkező hírek. Így magától értetődő volt, mikor a 15. században, a királyi felség áldásával, vörösruhás szerzetesek alkotta védősereg érkezett a városba.

Van, aki szerint a Templárok voltak, hiteles források viszont a Johannita Szerzetesrenddel, Keresztelő Szent János lovagi rendjének tagjaival, azonosítják a vörösruhás szerzeteseket. A monda szerint körülbelül ötvenen érkeztek a városba, és a lakosok tárt karokkal fogadták őket, tekintve, hogy a nemesfémek, amiket itt bányásztak, olyan embereket is vonzottak, akik semmitől sem riadtak vissza. A vörösruhás szerzetesek csakhamar ellenőrzésük alá vették a főutakat, a hegyi ösvényeket és átfésültek minden bozótost. Ha valaki gyanús volt nekik és nem volt, aki tanúsíthatta volna feddhetetlenségét, munkára fogták - vagy mehetett a bányába, vagy a kolostor várrá építésében segédkezhetett. Ha valaki ne adj isten kibújt a munka alól, és a vörösruhás szerzetesek újra elfogták, imádkozhatott, hogy akasztófára vigyék, mert talán ez volt a büntetések közül a legkellemesebb. Pár ilyen eset elég volt elrettentésképpen, mert állítólag egy éven belül, Selmecbánya bűncselekményektől mentes várossá vált és a zsiványok messziről elkerülték. A vörösruhás szerzetesek csillaga végül a saját számítóságuk miatt áldozott le. Négy helyi nő elrablásával akarták bebiztosítani magukat anyagilag. Feltételezések szerint, a szerzetesek parancsnoka ezért akasztófán végezte, a többiek útját pedig kiadták, el kellett hagyniuk a várost. Hogy tényleg így történt-e és, hogy tényleg a Vöröskút közelében volt-e a szerzetesek remetelakja (eremitórum), azt nem tudni. Az azonban biztos, hogy a Johanniták valóban Selmecbányán jártak. Ezt egy jegyzői feljegyzés, 1494 márciusából, bizonyítja, amely Lucian Cole-tól, a Johannita rendfőnök titkárától és jegyzőjétől származik. Az iratban hitelesen tanúsítja, hogy a rend szerzetesei 1492-től a közép-szlovákiai bányavárosokban tevékenykedtek.


Hogy lehet, hogy a törökök sosem vették be Selmecbányát?


Az arannyal és ezüsttel teli város az oszmán birodalombeli ostromlók számára nagyon csábító falat volt. Ezért is olyan hihetetlen, hogy sosem tudták elfoglalni Selmecbányát, holott prioritásaik közé tartozott és teljes 150 évük volt rá.

1526-ban, a mohácsi csatát követően a törökök megnyitották maguk előtt a Magyarországra vezető utat. Egészen a Honti vidékig sikerült jutniuk, ahol Selmecbánya is fekszik. 1544 májusától, mikor kifosztották Illést és Zsibritót, rendszeresen megmutatták erejüket, úgy, hogy azt a selmeciek is jól lássák: Bélabányát ötször megtámadták, Tópatakon hat embert öltek meg és további 70-et fogságba vetettek, házakat gyújtottak fel Stefultova-ban, és Sigelsbergbe is eljutottak (a mostani Hegybánya részét képezi). I.Maximilián császár türelme csak 1571-ben fogyott el. Bosszús írásos üzenetet küldött a selmecieknek, hogy tegyenek már végre valamit. Így aztán a lakosok elkezdték egy kétkörös védelmi rendszer megépítését, melynek központja az Öregvár volt- Mária mennybemenetelének temploma erőddé alakítva. A külső és a belső kör részét olyan kapuk képezték, amiket ma már hiába keresnénk- a Szentháromság tér felső részén, a Horná és a Dolná ružová utcák elején, az Erdészeti Középiskola bejárati lépcsőinél illetve a Városháza tér felső részén. A kapuk közül, amelyek előtt ma is készíthetnek fotókat, említsük meg a Piargi kaput és az Alsó kaput ( a mai Szent Erzsébet templom). A Kammerhofban két bástya is megmaradt a 16. századból, bizonyítva, hogy az állam megfelelő erőddel védte nemesfém tartalékait. A város déli részén Pavol Rothan- Rubigall egy megerősített majort épített . Ne feledkezzünk meg az Újvárról sem. Megerősített megfigyelőhelyként szolgált, és a jelek leadásban is szerepe volt, mikor a tűzrakók egymásnak jeleztek a Szitnya, a Pri pekných lipách - hegy és Szklenófürdő feletti vár között. Mindez nagyon sok erőfeszítésbe és pénzbe került. Egy szó mint száz, bár a törökök sosem tették be lábukat Selmecbányára, a helyiek már torkig voltak velük.


Óvár, eredetileg az első plébániatemplom Selmecbányán, amelyben több, mint ezer ember fért el. A török veszedelem idejében egy stílusos törökellenes erőddé építették át. Forrás: Gashpar Creative

Bástya Hegybányán- valaha a törökellenes erődítmény része, ma a falu múzeumának székhelye, ahol a híres fizikus, csillagász és matematikus Hell Maximilián is élt. Forrás: Ultrastav, s.r.o.