Dombra fel, dombról le
Selmecbányán sík területet hiába keresünk. Ha itt az A pontból a B pontba szeretnénk jutni, dombon felfelé vagy dombról lefelé kell haladnunk. A város történelme is épp ilyen. Egymást váltották az aranyidők, a különféle csapások, csaták illetve a bányászat hanyatlása. Ám Selmecbánya mindig számíthatott a hatalmas erőre, amely minden alkalommal képes volt talpra állítani a várost. Ez a hatalmas erő a lakosainak az ereje. A történelem nem regél róla, de mi igen.
Selmecbánya városi hivatala által kiadott irat 1275-ből, a Szent Mihály templom domonkosrendieknek való visszaszolgáltatásásról. Szlovákián ez a legrégebbi városi hivatal által kibocsátott irat, a város királyságon belüli címerét legelső alkalommal ábrázolták benne, illetve a bányászat jelképeit tartalmazó pecsét, a legrégebbi Európában az ehhez hasonló pecsétek közt. Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár
Amikor minden arany, ami fénylik
Az arany és az ezüst fénye ősidők óta vonzotta az embereket erre a vidékre. A legrégebbi korokban ugyan a vas volt a legnépszerűbb, de a középkorban pontosan a nemesfémek voltak azok, amik arra ösztönözték az embereket, hogy várost építsenek az erre alkalmatlan dombokon. IV.Béla magyar uralkodónak a pénzverés miatt volt szüksége a bányavidékre. Az 1237-es illetve az 1238-as években városi jogokat adott Selmecbányának, így a város közvetlenül neki volt alárendelve nem pedig a nemességnek vagy a vármegyének.
A tatárjárás
Arról, hogy Selmecbánya szabad város, senki sem szólt a tatároknak. Benyomulásuk 1241-ben és 1242-ben félbeszakította a bányászat ígéretes fejlődését. Miután az ország összeszedte magát, a föld alatt újra felhangzott a bányászkalapácsok és bányászékek hangja, majd a 14. és a 15. század fordulóján Selmecbánya már Magyarország egyik legfontosabb gazdasági központja volt.
Jó tett helyébe jót ne várj
1424 és 1548 között a bányavárosok a magyar uralkodók feleségeinek hozományát alkották. Ám nem mindig volt érdemes hűséget tanúsítani irántuk. Például mikor Albert király özvegye összetűzésbe került I. Ulászlóval, Selmecbánya Erzsébet oldalára állt. Ezt megtorolva, 1442-ben Rozgonyi Simon egri püspök a lévai Cseh Lászlóval egyetemben betört a városba. Szintén ebben az időben tűz ütött ki és egy évvel később földrengés is érte Selmecbányát. Ismét csak erőre kapott viszont és 1487-ben már több, mint 8963 ezüstpénzzel, vagyis kb. 2200 kg ezüsttel, gazdagította a Királyi Udvart.
Isten segítsen minket!
Mikor a 16. században az oszmánok (törökök) sanyargatni kezdték Magyarországot, a selmeci gazdagok közül sokan Németországba szöktek, a város pedig hatalmas összegeket költött a védelemre. A 17. században és a 18. század elején hagyta magát kiszipolyozni a Habsburg-ellenes felkelők és a császári sereg által- attól függően éppen melyikük foglalta el a várost. A lakosok gyötrődése 1710-ben a pestisjárvánnyal érte el tetőfokát. Az a része, amelyik túlélte, kiélvezte a megérdemelt fellendülést. A szatmári béke megkötése után (1711) a bányászat fokozatosan újra gyümölcsözővé vált és Selmecbánya, lakosainak száma alapján, a harmadik legnagyobb város lett Magyarországon (18. század 80-as évei).
Vissza a jövőbe
A 19. század első felében a selmeci bányászat hanyatlásnak indult. A megmentésére irányuló próbalkozások 1993-ban véglegesen befejeződtek. Ugyanebben az évben azonban, Selmecbányát és a környékén található műszaki emlékeket feljegyezték az UNESCO Világörökségi listájára. Így a város hivatalosan bolygónk egyik legértékesebbikévé vált. Dicső története egyre több csodálót vonz. Selmecbánya már sokadik alkalommal éled fel hamvaiból. A múltja vált a jövőjévé.
A Thurzók családi ezüstje
Nem minden, ami első látásra előnyősnek tűnik, jelent igazi hasznot a bányászat számára. Példáért elég visszamenni a 15. század végére, a Thurzó családba. Először a bányavizek elvezetésére kínáltak technikai megoldásokat a bányavárosoknak, majd ők lettek az egyik legnagyobb bányászfelkelés okozói.
A Thurzók mindig tudták hogyan használják ki a piaci réseket vagy a királyi kincstárban keletkezett hiányt. Mikor kiderült, hogy II. Ulászló szegény, mint a templom egere, a jószívű Thurzó család kétszázezer aranyat kölcsönzött a felségnek. Zálogul megkapták a körmöci pénzverő kamarát, 12 megyére kiterjedő hatáskörrel, valamint a besztercei, selmeci és a körmöci bányakamarákat a pénzverdével együtt. Sőt, Thurzó Jánosból főkamaragróf lett. Amikor a bányászatnak hiányzott a befektetési tőke, a Thurzók a bankár-kereskedő Fugger család segítségével megszerezték. Mikor Selmecbányának ólomra volt szüksége, kizárólagos beszállítójává nevezték ki magukat, ám előnytelen árakon szállítottak. Ezenkívül hozzájárultak a bányászat, a fémkohászat és a pénzverés technikai fejlődéséhez, jelentősen megtollasodtak a réz kivitelén, ők határozták meg az állam valutapolitikáját, a bányavárosokat hűségeskü aláírására kényszerítették és irányításuk alatt volt az arany végső tisztításának, finomításának folyamata, amely a körmöci pénzverde gyártási titka volt. Ezzel még nincs vége. A Thurzók könyvelési csaláshoz folyamodtak, hogy Körmöcbányán minél alacsonyabb bért fizessenek a királynak. A selmecieknek elege lett a Thurzó családból. Bár sosem mutatkoztak a városban, csak a vállalatvezetőjükön keresztül irányítottak, akit akkoriban faktornak hívtak. A selmeci bányatulajdonosok szövetkeztek a körmöciekkel majd panaszlevelet írtak Mária királynőnek, hogy nézzen a Thurzók körmére. A királynő így is tett: kiadta az útjukat Körmöcbányáról, megfosztotta őket a kamaragrófi tisztségtől, a bányavárosokat pedig felmentette a hűségeskü kötelezettsége alól. A munkát a bányászok fejezték be, akiket felháborított, ahogy a Thurzók bántak a bányászok Testvériség kincstárbeli tartalékaival, és ahogyan értéktelen érméket kezdtek veretni, amikkel még az élethez szükséges alap dolgokat sem lehetett megvásárolni. A felháborodás 1525-ben az egyik legnagyobb bányászfelkeléshez vezetett, amely véget vetett a Thurzók hatalmának.
Csodák megvárásra, a lehetetlen három hónapon belül
Történelmének minden egyes nehéz időszaka után, Selmecbánya újra képes volt virágzásnak indulni. Volt mikor lassabban, volt mikor gyorsabban. A Habsburg-ellenes felkelések és a pestisjárvány sújtotta várost a reformok támasztották fel, melyek hatásai a 18. század második felében mutatkoztak meg. Majd mikor 1751-ben Lotharingiai Ferenc István császár úgy döntött meglátogatja a közép-szlovákiai bányavárosokat, Selmecbánya rendkívül rövid idő alatt képes volt felragyogni.
Szinte már hihetetlen, mekkora mennyiségű munkát lehet elvégezni, a császári látogatástól fenyegetve, pár hónap alatt. 1751 március elejétől, mikor a Főkamaragrófi hivatal megvitatta az uralkodó kiutazását, június 3-ig, amikor a császári látogatás kezdődött, a szorgalmas selmeciek véghez vitték a lehetetlent: befejezték a Kálvária megépítését, diadalíveket állítottak fel, számos utca házai új homlokzatot kaptak, megjavították a tetőket, kisöpörték a kéményeket, az utakat kővel rakták ki, a hidakat megjavították, utcalámpákat szereltek fel. A Kammerhof barokk palotává változott és a Hellenbach-ház is újjáépült (Berggericht), ahol a császárnak lakosztályt alakítottak ki, és egyenesen Bécsből hoztak neki ide ágyakat. Hogy a felségnek ne a létrán kelljen másznia, a Glanzenberg-, öröklődő táróban sikerült lépcsőket vésni a kőbe a császár számára, amelyek egyébként a Szentháromság-táróval kötik össze a tárót, illetve 40 méterrel a föld felszíne alatt kiszélesítették a teret a kereszteződésnél, ahol több táró fut egymásba. Mindeközben további 100 felszerelt bányászt képeztek ki. Mivel ünnepi egyenruhába kellett őket öltöztetni, éjt napallá téve dolgoztak nemcsak a selmeci, hanem a széles környék szabói is, és a csizmák készítésénél a cipészeknek a kovácsok segítettek. El kellett készülni maga a császár ünnepi ruhájával is, amelyben majd a föld alá ereszkedik. A ruháról Himlreich György, főszabó gondoskodott. A császári kíséret kiutazása Bécsből a közép-szlovákiai bányavárosokba, hozzájárult az utak állapotának jelentős javulásához- sok közülük ugyanis nem volt a felséges urasághoz illő szinten, így a javításukra aranyak ezreit szánták.A császár látogatása előtt a bécsi és a körmöci pénzverdében is tele voltak munkával. Lotharingiai Ferenc tagadhatatlanul a numizmatika rajongója volt. 8000 aranyat fordított emlékmedálok készítésére, amelyeket fontosabb személyeknek szánt, valamint forgalmi érmék verésére, amiket a bányászok, kohászok és a többi bányamunkás között osztogatott szét. Annyira nagy volt az érdeklődés az érmék iránt, hogy utólagosan kellett őket verni, még azután is, hogy a császár visszatért Bécsbe. Nos, ha azt mondják, hogy a császári látogatások hozzájárultak a bányavárosok fejlődéséhez, ez sok szempontból igaz is.
